Útügyeink a Parlamentben

  Nagyon sok gond és probléma adódott abból, hogy a bucsai pusztán megtelepedő embereknek a közlekedése nehézkes volt évtizedekig. Leginkább akkor érezték ezt a közlekedni vágyók, amikor esőzések, vagy a tavaszi olvadások következtében az utak járhatatlanná váltak. Az itt élők mind a mai napig ismerik és megtapasztalhatták Bucsa talajának szerkezetét. A száraz időben megkeményedő föld a nedvesség – eső vagy hólé – hatására olyan képlékeny állagúvá válik, amely se gyalogos, se járművel való közlekedésre alkalmatlan. Nem is szabad ezen csodálkoznunk, hiszen az évezredeken keresztül mocsaras, ingoványos terület „alapja” a lecsapolások után került a felszínre. Ez a talajszerkezet semmi hajlandóságot nem mutat arra, hogy megváltozzon. Így az embernek kell úgy kialakítani a környezetét, hogy ezeket a tulajdonságokat tudomásul veszi, hiszen változtatni ezen nem lehet.

     Egy út kiépítése, megépítése rengeteg pénzbe kerül, hiszen az út alapjának a kialakítása, a rákerülő szilárd burkolat felvitele mind emberi, mind gépi munkálatok figyelembevételével is hatalmas költségeket vonz. Ez így volt régen, amikor olcsó volt a kézi munkaerő, de napjainkban se változott sokat, hiszen a gépesítés se teszi olcsóbbá, csak esetleg emberi szempontból könnyebbé a kivitelezést.

     Mindez nem számít akkor, ha egy település éppen az útviszonyok miatt van elzárva a külvilágtól. Mind gazdaságilag, mind közigazgatásilag is tarthatatlan egy ilyen állapot. Ahol emberek élnek, ott feltétlenül szükség van a kapcsolatokra több szempontból is.

.....

     Bucsa helyzetével napjainkban se nagyon törődnek a parlamenti képviselők, hiszen azoknak négyévenként csakis a szavazatunk kell, a problémáinkat pedig oldjuk meg magunk, ha tudjuk. Ez nem volt mindig így! Nem, hiszen Bucsa, vagyis Bucsatelep érdekében több felszólalás is volt az ország házában. Mivel az útviszonyok borzasztóak voltak mindenkor, ebben az ügyben is elhangzott interpelláció. Az Országgyűlés irattárában megtalálható dokumentumokból kiemeltem azokat a részeket, amelyek községünk útviszonyainak javítása érdekében hangzottak el. Természetesen ez mindenkor az országos ügyek közé lett beépítve, jelezve azt, hogy egy ilyen kis település is része hazánknak.

......

     A felszólalásoknak Bucsára vonatkozó részét teljes egészében bemutatom, hiszen így érthető csak meg az igyekezet, amely próbál ezen a mostoha helyzeten változtatni – sokáig sikertelenül. Végül csak-csak történtek lépések ebben az ügyben, hiszen 1930-ban már lényegesen jobb állapotok biztosították a falu népének a közúti közlekedést.

     Az első idézet Temesváry Imre felszólalásából való. (Temesváry Imre 1874-ben született. Felső iskoláit Budapesten és Zürichben végezte.  Mérnöki diplomájának megszerzése után állami szolgálatba lépett. 1918-ban a bukaresti békeszerződés szerinti határrendezést vezette, mint a hadsereg főparancsnokságához beosztott katonai mérnök. Többször szólalt fel a nemzetgyűlésen, így 1922-ben Bucsatelep érdekében is. A szeghalmi kerület nagy többséggel választotta meg Kisgazdapárti képviselőjévé. (Nemzetgyűlési Almanach. 1920-1922)

     Elhangzott a nemzetgyűlés 284. ülésén 1922. január hó 9-én, hétfőn.

 „Temesváry Imre: …Törvényhatósági közutaink már a háború alatt teljesen leromlottak, és ez óta az egy év óta a vármegyék jóformán alig voltak képesek a közutak javítása érdekében valamit is tenni. Törvényhatósági utaink teljesen tönkrementek, és amelyek ma még járhatók, egy év leforgása alatt annyira tönkre fognak menni, hogy még az alépítményük is fel fog fordulni. Az egyes törvényhatóságok, mint például a tiszántúli összes vármegyék, ahol a községi közterhek már olyan magasak, hogy azokat még magasabbra fokozni lehetetlen, nem képesek ezek mellett a közterhek mellett útadóikat olyan mértékben fokozni, hogy fedezhetnék velük azt a javítási költséget, melyet a mostani lerongált állapotban lévő törvényhatósági utak igényelnének. Pedig ennek a szerencsétlen csonka Magyarországnak ma már egyedüli kincse a föld termőereje, és a termelő erők fokozása szempontjából egyéb körülmények mellett végtelen nagy fontosságú még közutaink fenntartása és fejlesztése.

Kószó István: Összefügg azzal !

Temesváry Imre: De ha különösen a szegény polgárok egészségügyi védelmét nézzük, ezen a téren is lehetetlen állapotokat tapasztalhatunk, melyek felett nem lehet egykönnyen napirendre térni. Csak példaképen említem fel a kerületemhez tartozó egyik községet, Bucsatelep községet. Ez a 2500 lélekből álló község Füzesgyarmat anyaközséghez tartozik, de Füzesgyarmattól 23 kilométer távolságban fekszik. A községnek magának községi orvosa nincs. Orvos az anyaközségben, Füzesgyarmaton van, azt pedig Bucsateleptől 23 kilométeres járhatatlan út választja el. Igaz, hogy Bucsateleptől Karcag község csak 13 kilométerre fekszik, mely 13 kilométer útból 9 kilométer még némileg járható, kiépített törvényhatósági út, 3 ½ kilométer azonban kiépítetlen. Már most, ha Bucsatelepen egy szegény ember gyermeke vagy felesége megbetegszik, Karcagra kénytelen menni orvosért, ámde Karcag már más vármegyéhez tartozik, és ezért az ottani községi orvos nem köteles kimenni. Ha az illető mégis ki akarja vinni beteg gyermekéhez, kénytelen az orvosnak legalább 1000 koronát fizetni a fuvardíjon kívül nyáron, télvíz idején azonban, amikor ez a 3 ½ kilométer út is teljesen járhatatlan, nincs az a kincs, amiért a községbe orvost vihetne ki.