Helytörténeti Múzeum
BUCSAI HELYTÖRTÉNETI MÚZEUM
Petőfi Sándor utca 4.
A Múzeumot 2008-ban hoztam létre s azóta folyamatosan bővülnek a bemutatható szerszámok, eszközök, használatit tárgyak állománya. Értéket képvisel minden egyes kiállítási tárgy, hiszen a régmúltat hozza közelebb hozzánk, ugyanakkor felidézhetjük az elmúlt időszakok minden egyes pillanatát.
Természetesen továbbra is várom a lakosság segítségét, hiszen csak ők tudják ezt az állományt gyarapítani, gazdagítani. Ugyanakkor nem egy eldugott fészerben, nem az udvar elfelejtett zugában van egy-egy tárgyi emlék, hanem a nagyközönség számára is láthatóvá válik.
A Múzeum látogatói nemcsak a helyi lakosságból tevődik össze. Megtekintette a kiállítást a Jakabffy család Londonban élő leszármazottja, Voltak Írországból, Németországból, Belgiumból is látogatók. A Bucsáról elszármazottak is örültek az itt kiállított anyagnak: Budapestről, Piliscsabáról, Pilisvörösvárról, Soroksárról, Újpestről, és még sorolhatnám tovább azokat a helységeket, ahonnan ide érkeztek az elköltözöttek. Turistaegyesületek, magánszemélyek, átutazók tértek be a régmúlt emlékeit megtekinteni a Petőfi utcai kiállítótermekbe.
Itt, ezen az oldalon is szeretnék néhány érdekességet megmutatni, hogy még többen jöjjenek el személyesen is, hogy jelenlétükkel, emlékeik felidézésével, a helyben szerzett élményeikkel gazdagítsák Bucsa múltjának gazdagságát.
Kezdjük a Múzeum látogatását a legrégebbi lakos bemutatásával:
Vajon ki volt ő? (Csontvázlelet az 1200-as évekből.)
Az 1988-ban végzett ásatások során Máriamajorban több sírhely is feltárásra került. Az egyik leletet a régészek itthagyták, így most a látogatók közelebbről is szemügyre vehetik egyik őslakosunkat.
Bucsa múltját hiteles okiratok alapján deríthetjük fel. Az időpont és hely: 1412. február 8-án Békés. A bizonyságlevélen az olvasható, hogy Garai Miklós nádor és a kunok bírája Békés Vármegye közgyűlésén megtartott vizsgálat alapján bizonyítja, hogy Keszeges tó, Szőlös sziget és Apavára helyek mindig Nadányi László mester Bucha nevű birtokához tartoztak.
1412. február 8. Békés
Bucsa náddal és sással benőtt mocsaras vidék volt, de a vízzel borított területből kiemelkedő szigetek állattartásra, megélhetésre kiváló volt. Éppen ezért sokszor mások is szerették volna magukénak tudni ezt a környezetet. Még az eredeti okirat megszerzésétől se riadtak vissza.
A tulajdonos nem mindig volt képes arra, hogy a saját birtokára ügyeljen. Az anyagi érdekeltségek már akkor is jelentősek voltak, így nem csodálkozhatunk azon, hogy bizonyos üzleti megfontolások következtében akár zálogba is adták vagyonuknak ezt a részét. Ez történt 1458-ban, amikor Nadányi Mihálytól, Veneri Tamásnak 30 magyar aranyforintért zálogba vette a terület felét. Bizonyára az értéke se lehetett olyan csekély, hiszen négy év múlva már ugyanezt a területet már 32 magyar aranyforintért zálogosítja el ugyancsak Veneri Tamásnak.
1462. február 11-én kelt okirat a zálogba adásról
A Helytörténeti Múzeum nagytermében látványos az az oromzat, amelyet sikerült az enyészettől s az eltüzeléstől megmentenem és a látogatók részére felújítva így bemutathatom. A "Napsugaras" oromzat egy kicsit utal a pogány világ napimádatára, de mindenféleképpen mutatja azt, hogy az egyszerű parasztember is szerette otthonát kívül és belül széppé tenni.
A "Napsugaras" oromzat és a környezetében elhelyezett szerszámok, eszközök
A külső megjelenés mellett sokat számított a házak helyiségeinek berendezése is. Egyszerű, de mégis valamennyire művészi kivitelezésű bútorokkal találkozhatunk. Akár a konyhában található asztal vagy szék esetében, akár a szobában elhelyezett tükrök, szekrények, ágyak esetében, mindig felfedezhetjük a kor divatját, a bútorokat használók igenyességét, stílusát. Ezt példázza az a néhány bútor, amely itt helyet kapott.
Néhány egyszerű bútor és a falon elhelyezett tablókról ránk csodálkozó régi bucsai lakosok
A mezőn használt eszközök szerszámok is helyet kaptak a Múzeumban. Ezeket megismerve tapasztalhatjuk, hogy nem is volt olyan könnyű a földművesek munkája. Ugyanakkor láthatjuk azt is, mennyire ötletes és minőségi volt az a szerszám, amelyet nap mint nap használni kellett.
Eke, tolikapa, hordók és a többiek a Múzeum udvarán
A fazekasmesterek által készített kancsók, köcsögök, tálak, tányérok ott voltak a konyhák, és az éléskamrák polcain. Minőségük, szépségük a mesterek szépérzékét és szaktudását dícsérik. Kiváló hőtároló képességük miatt jó szolgálatot tettek a nyári hőségben az ételek, italok vagy tejtermékek tárolásakor. A konyhai munkák eszközeként találkozhatunk mozsarakkal, darálókkal, reszelőkkel, fateknőkkel.
Fazekastermékek és konyhai eszközök
A szórakozás egyik tárgyi emléke az a vetítőgép, amely évtizedeken keresztül a Bucsai Kossuth (Mozgó) Mozi látógatóit szórakoztatta. Szép emlékek fűződnek hozzá, hiszen sok-sok kalandfilm, szerelmesfilm, vígjáték, vagy éppen dokumentumfil került általa a vetítővászonra.
A Kossuth Mozi tárgyi emlékei
Bucsán a földművesek mellett kereskedők, iparosok is szép számmal éltek. A kovácsok, szíjgyártók, kerékgyártók, fodrászok, szatócsok, és még számtalan mesterség képviselői mind-mind hozzátartoztak a rohamosan fejlődő településhez. Nélkülük bizony nem lett volna teljes az itteni élet.
Francz János kerékgyártó mester műhelye a múzeumban
A "vörös kakas", vagyis a tűzvész nagyon nagy károkat okozhat a házaknál és a földeken is, itt főleg nyári időszakban, a cséplések során. A helyi tűzoltó egylet 1928-ban alakult meg. (A zászlón tévesen szerepel az 1929-es évszám!) Az önkéntes tűzoltók szerepe igencsak fontos volt az egész faluközösség számára. A Múzeumban a jegyzőkönyvek, kitüntetések, oklevelek mellett ott van az 1964-ben készített egységzászló, melyet nagyobb rendezvényekre mindig magukkal vittek a tűzoltók.
A Bucsai Önkéntes Tűzoltó Testület zászlója